2001 Magneoton

alt

Végtelen harc

Díszpáholy

Van miért ébrednem

Papírsárkány

Te vagy a válasz

Fény, mi elvakít

Lépteid nyomán

(Perei Timotheus)

 

 

Timó - csakúgy, mint Botos Eszter -, a Kifutó c. műsorban ért el komoly helyezést, de sokáig nem történt körülötte semmi. A lemez sem hozta meg számára a hírnevet és a sikert, pedig igazán színvonalasra sikerült - kellemes, igényes zene, emberi gondolatok, remek ének. Kár, hogy nem jutott el az emberekhez, mert szerették volna.

 





VÉGTELEN HARC
(Zene: Szűcs Norbert)

 

Ahogy felkel a nap

már vár a világ,

a nagy küzdőtér.

 

A napi csata után

az is nagy diadal,

ha csak nem nyertél.

 

Véget soha nem ér

mikor hiszed el:

ebben senki se nyer.

 

Végtelen a harc, miért küzdesz még

- te sem érted rég!

csak az erőd fogy, s nem az ellenség.

 

Dúl a háború,

érhet sok vád,

hogyha meghátrálsz.

 

De ha visszavonulsz,

a bástya mögül

néha többet látsz.

 

Míg célpontra lősz, te is azzá válsz,

mindig visszavág, akit eltalálsz

- békét mért is vársz?

 

Végtelen a harc, miért küzdesz még

- te sem érted rég!

csak az erőd fogy, s nem az ellenség.

 

Örök harc vár rád

ha nem lépsz rajta át

s ha kicsit fáradsz majd

a gyenge pontjaid támadják.





 

DÍSZPÁHOLY
(Zene: Gyulai Zsolt)

 

Csend, félhomály

lenn a nézőtéren már.

Még a színpad szélén állsz,

és a végszavadra vársz.

 

Még egy perc és színre lépsz,

most dől el, hogy mennyit érsz.

De el ne áruld, hogyha félsz,

ma érted jöttek el,

hát nem számít, hogy épp mit érzel.

 

A díszpáholyból

néznek, minden nekik szól.

Látvány és show –

Míg kinn a fényben állsz, az arcod csillogó!

 

A díszpáholyból

néznek, mégsem látnak jól.

Minden új szereptől másképp néznek rád,

az álarc rég nincs rajtad, mégsem látnak át.

 

Néha jelmezedben alszol el,

és a díszletek közt ébredsz fel.

Akik jegyet vettek, nem hagynak itt már,

és ha jól játszottál vastaps vár.

 

A díszpáholyból…



 

 

VAN MIÉRT ÉBREDNEM
(Zene: Szűcs Norbert)

 

Ébredtem annyi reggelen,

sose tudtam, hogy mért teszem,

csak indultam

és harcoltam,

mint bárki más.

 

Jártam ingatag pallókon,

fáztam jéghideg utcákon,

s ha így tettem,

azt hittem

majd értem miért – de nem volt ez sem elég.

 

Mert bárhova érek fel,

ha nem vagy, semmit sem értem el.

 

Te vagy a cél!

 

Hegyeket kellett eltolnom,

sziklákra kellett feljutnom,

de igazán Tőled érzem,

hogy van miért ébrednem.

 

 

Falakat kellett áttörnöm,

s ugyanígy kellett rájönnöm,

hogy igazán Tőled érzem,

hogy van miért ébrednem.

 

Amit bírtam, azt megtettem,

de tudom, rossz útra tévedtem,

ha azt hittem,

így meglesz majd

mindenem – hisz ennyi úgysem elég.

 

Bárhova érek fel,

ha nem vagy, semmit sem értem el.

 

Te vagy a cél!

Hegyeket kellett eltolnom…

 

És bármit is kaptam, s közben bármit éltem át

most nem lenne semmim, hogyha nem találok rád,

s el hozzád.


 

 

PAPÍRSÁRKÁNY
(Zene: Szűcs Norbert)

 

Valahol egy papírsárkány

magasan, a mesék szárnyán szállt,

de egyszer köddé vált.

 

Aki voltam, s aki lettem

ugyanaz, csak több a gyertya már,

mi a tortámon áll.

 

Bár felnőttem már,

a homokváram most is építem

és ma sem élek félelem nélkül,

s a napok végén most is elhiszem,

minden jó lesz végül.

 

A szép mesék,

pár régi kép,

mit a gyermek őriz még,

az szenvedély,

nélkülük én is más lennék.

 

 

S ez a szenvedély,

mit meg nem ért,

aki nem sírt úgy, mint én

egyszer rég

egy papírsárkányért.

 

Már jobban lépek, s égig érek

de igazán még most sem nőttem fel,

s miért rejtsem el?

 

Bár néhány új seb lassabban gyógyul,

arcom lángol, hogyha végre hó hull,

annyi éven túl.

 

Bár felnőttem már…

A szép mesék….

 

Volt sok perc

és volt pár év

így lettem,

ki voltam rég

bár felnőttem már….

 





TE VAGY A VÁLASZ
(Zene: Szűcs Norbert)

 

Volt, hogy rohantam, - csak rohantam

s néha csak akartam. - csak álmomban

De ültem csak magamban, - és maradtam

már nem hittem szavakban, - csak vágyódtam.

sem álmokban.

 

De amióta téged nézlek

Másképp látok, másképp élek.

 

Nekem te vagy a válasz mindenre,

máshol többé nem keresem.

És hogy itt maradsz már egy életre,

érzem, s tudom többé már nem kérdezem.

 

Már nem kell azt hinnem, - csak éreznem

hogy nem lesz kit szeretnem, - az életben

Már nem kell, hogy keressem. - nem tévedtem!

S hogy itt vagy mellettem, - nem véletlen!

nem véletlen.

 

 

Ezer kérdés vár,

s tudom, válasz létezik már.

Talán ezt sem hinném még,

hogyha mással ébrednék.






FÉNY, MI ELVAKÍT
(Zene: Szabó Zé)

(Szövegíró-társszerző: Gábor Tamás)

 

 

Távolról jöttél rég,

jól láttál mindent még.

S egyszer csak megtörtént.

 

Hány ember vár most rád,

felnéz, és téged lát.

Ragyoghatsz csillagként.

 

Feljebb és feljebb szállsz,

mindent csak onnan látsz,

ott senki el nem ér.

 

Úgy érzed, minden jár,

mindegy, hogy másnak fáj.

Neked ez mennyit ér?!

 

Örökre elvarázsol téged

a fény, mi elvakított már,

ha nem vagy képes rá, hogy érezd,

minden játékban van szabály.

 

Sztár vagy, így minden más,

minden nap vár új társ,

könnyű és mindig szép!

 

Nem tudni, meddig tart,

vissza is lesz út majd.

Addig is álmodj még!

 

Örökre elvarázsol….

 

Míg te ott fenn szállsz,

s mindig feljebb vágysz,

engem itt találsz.

 

Nem vonzó bármily szép,

nem kell egy álomkép,

de szólj, ha változnék…






LÉPTEID NYOMÁN
(Zene: Szűcs Norbert)

 

Messze tűnő éjszakák,

mennyi hosszú év,

és közben hányszor volt,

hogy elhittem,

elveszítlek én.

 

Még itt vagyunk, s már nem hiszem,

hogy nem találnék rád,

hisz tudom, hogy mit teszel,

hogy hol leszel;

ha új utat találsz.

így soha nem veszítlek el,

ismerlek, bármit érzel…

 

Már a lépteid nyomán

mindig eljutok hozzád.

Nem hiányzik más,

csakhogy lássalak és láss.

 

Életünk, mint egy téli táj –

s a hófehér havon

már a lábnyomodból láthatom,

hogy merre mész tovább.

 

S hogy el ne tévedj valahol –

én úgy vigyázok rád,

hogy követem lépteid,

mi őrzi jól a múlt nyomát.

Így soha nem veszítlek el,

ismerlek, bármit érzel…

 

Már a lépteid nyomán

mindig eljutok hozzád.

Nem hiányzik más,

ez minden varázs.

 

Minden lépésed megmutat

egy új utat,

mert ez mindig rólad szól,

S hidd el ebből én már értek mindent jól.