Szabó Ági - Számok

Szerzői kiadás - Kereskedelmi forgalomba nem került
2006. 

alt

 

 

Keserű méz (2002 United)
Mire várunk még? (2000 Botos Eszter)
Vonzó szomszéd (2000 Auth Csilla)
Miért pont ő? (2006 Tóth Vera)
Pepita szív - Duett Szolnoki Péterrel (Nem jelent meg)
Üvegcipő (Ebben a formában nem jelent meg)
Bennünk a világ (2006 Rácz Gergő)
Mindhalálig mellettem (2004 Zsédenyi Adrienn)
Nézz fel! (2006 Pflum Orsi)
Szívvel-lélekkel (2005 Groovehouse)
Lesz még! (2006 Pflum Orsi)
Valaki (2006 Pflum Orsi)
Döntsd el! (2006 Erdőhegyi Brigitta)
Kell még! - Duett Pély Barnával  (Nem jelent meg)
https://www.youtube.com/watch?v=3_dgicvznpc

 

"Ezt az albumot dalszövegírói pályám 10. évfordulójára készítettem, s a célom vele csupán annyi volt, hogy egyszer úgy adhassam át leírt gondolataimat, hogy más még nem tett hozzá, hogy valahol hallhatók legyenek úgy is, ahogy bennem megszülettek.  

A dalokat úgy válogattam össze, hogy legyen a kedvenc szövegeimből, melyek számomra fontos eseményekhez kapcsolódnak, legyen minimum egy dal az általam legkedveltebb zeneszerzőktől, valamint legyen egy-két sláger is, amit biztosan mindenki ismer.

Kevés dolgot élveztem annyira életemben, mint ennek a lemeznek a feléneklését."

A legjobb mégis az volt, ahogy szerzőtársaim és a szakmából megismert barátaim fogadták a lemezem tervét -  idejükkel, munkájukkal lelkesen támogatták megszületését. Most is köszönöm nekik. 
 



 

KESERŰ MÉZ

Készült: 2002
Megjelent: 2002 United - Keserű méz

 

 

Egy lépés, amitől félsz nagyon,

kérdés, amire válasz nincs, tudom

csak, ha már túl vagy a holnapon.

 

Úgysem tudod, hogy mennyit ér,

míg játszod, de mikor végül véget ér,

ami vár, lehet, hogy túl nagy ár.

 

Jó, ami jó – ha nem is szemmel látható.

Néha üres a szín, s lehet édes a kín,

és a rossz út járható.

 

Ilyen ez a keserű méz; amíg élsz, nem számít,

hogy a tűz után jön a sodró árvíz.

Keserű méz -

amíg érzel, mindegy milyen

rossz vagy jó az íz.

 

A túl szép lehet, hogy túl nehéz,

néha így nem is édes már a méz.

S bármi volt, csak tűz, mit a víz elolt.

 

De nincsen keserű tévedés,

mert minden ilyen egy újabb ébredés.

Kicsit fáj, de érted, ha ott vagy már.

 

Jó, ami jó – ha nem is szemmel látható...

 

Ilyen ez a keserű méz;

 

Csakis érezz, sose kérdezd milyen,

sok a válasz, te csak válaszd: igen!

 

 

 


 

 

MIRE VÁRUNK MÉG?

Készült: 2000
Megjelent: 2000 Botos Eszter - Mire várunk még?

 

Egy hónapja megvolt már a „nagy találkozás”,

a gond ott van, hogy nem történt még semmi változás.

 

Voltunk már vagy ötszáz filmen, s fenn a Sváb-hegyen,

s a városban már tőlünk gazdag minden étterem.

 

Félek, eltelhet

néhány évezred,

míg te vársz csak,

és semmit, de semmit, de semmit nem lépsz.

 

Mire várunk még?

Mondd el,

hány hosszú év

kell még, hogy elteljen,

hogy hozzám érj?

 

Mire várunk még?

Mondd, még

hány hosszú év

Mondd, mit kell még tennem,

hogy hozzám érj?

 

Én megvárnám a menyegzőt, de nem megy ez nekem,

jó lehet, de engem másból gyúrtak, azt hiszem.

 

Egyikünk sem éli már a serdülőkorát,

légy ma végre férfi, hidd el nem kell több barát.

 

Félek, eltelhet néhány évezred…

 


 

 

VONZÓ SZOMSZÉD 

Készült: 1999
Megjelent: 2000 Auth Csilla - Minden rendben

 

Nemrég egy szintre költöztünk

és folyton egymásba ütköztünk.

Jól láttam én, hogy ahányszor erre sétáltál a kutyáddal

felnéztél nyomban,

de közben én bátran

a függöny mögé bújtam gyorsan.

 

Döntsd el kedves szomszéd,

lépünk most, vagy játsszunk még!

Hidd el, futnék hozzád,

úgysem gond a távolság.

 

Jó egy vonzó szomszéd,

kár, hogy mindez játék még.

Nap mint nap látsz,

s én látom hol jársz,

hát mondd miért vársz.

 

Látom, elmúlt már reggel négy,

a zajból hallom, hogy fenn vagy még.

Kérdezném rég,

mért választ engem tőled el egy téglafal,

hát hozd fel a postám

vagy kérdd el a létrám,

csak zörgess már át egyszer hozzám!



 

MIÉRT PONT Ő?

Készült: 2005
Megjelent: 2006 Tóth Vera - Valami más)

 

Mi az a jó,

mi elszakított tőlem,

mi az új esély,

mit máris benne látsz?

 

Mi az a kincs,

mit ő adott, hisz én nem,

amit – végig hittem –,

hogy itt is megtalálsz.

 

Őrültség, nem más!

Mégis akarom,

tudni akarom,

hogyha mindez az én hibám.

 

Mondd, miért pont ő

foghat éjjel át,

miért ő vigyázhat rád

és bízhat benned, bárhol jársz?

 

Miért pont ő

bújhat jó közel?

Miért én veszítlek el,

és bennem nem hiszel?

 

Buta a vágy

és még butább a kérdés,

hisz tudom, nem lehet jobb

senki senkinél.

 

De minden nap fáj,

hisz tébolyít az érzés,

hogy nálad megszakadt,

mi bennem máig él.

 

Őrültség, nem más!

Mégis akarom,

tudni akarom,

hátha mégis az én hibám.

 

Mondd, miért pont ő

foghat éjjel át,

miért ő vigyázhat rád

és bízhat benned, bárhol jársz?

 

Miért pont ő

bújhat jó közel?

Miért engem árulsz el?

És bennem nem hiszel?

 


 

 

PEPITA SZÍV - Duett Szolnoki Péterrel

Készült: 2001
Nem jelent meg

 

 

Régóta játszol a szívemmel,

úgy, mint egy sakktáblán.

Átlókon át, pár jó lépéssel

közelebb érsz hozzám.

 

Ártatlan arc – mégis érzem rég,

akad itt más is még,

ördögi ész, kínzó fekete,

szívembe mélyedve.

 

Míg te vagy a támadó, s a védő,

még nem nagy a tét, - de folyton nő.

Vannak még bábuk, sose késő,

lépj, hogy ne ez a harc legyen a végső!

 

Te vagy a győztes,

míg benned ver a pepita szív,

mindkettő szédít és ugyanúgy mámorít.

Amíg csak átok a szerelem, hol gyönyör a kín,

egymásba forr a két távoli szín.

 

Te vagy a bástyám, s ha akarom,

te vagy a játékom.

Veszteni így nem is vereség,

hisz nincs is ellenség.

 

 


 

ÜVEGCIPŐ

Készült: 2005
(Ebben a formában nem jelent meg)

 

 

Mit várt, ki a vár tornyában élt?

Csak állt, s boldog órákat remélt.

 

Így volt! – Kopott múltból álmodtam jövőt,

tudtam eljössz,  s megtalálod

a rám való üvegcipőt…                                    

 

Azóta örök a mi táncunk,

s ahogyan forogsz velem, úgy szép a világ.

Megtörte ezeréves átkunk,

ledöntve kapuit a bennünk élő vágy.

 

Azóta örök a mi táncunk,

s ahova te viszel, ott már jobb a világ.              

Megtörte ezeréves átkunk,

ledöntve kapuit a bennünk élő vágy.

 

Nem  kért, kit az izzó nap sem ért.

Csak félt fenn, a bánat foglyaként.

 

Így volt! – fel sem néztem a hosszú álomból,

de a harcod, és a csókod felráz a hamuiból… 

 




 

 

BENNÜNK A VILÁG

Készült: 2003
Megjelent: 2006 Rácz Gergő - Bennünk a világ

 

Ócska kis padon

üres kézzel -

a százas egy vagyon,

s csak a szomszéd pad, hova eljutsz ezzel.

 

Melletted azok,

kik sose fáznak,

meleg padlón járhatnak,

s puha párnán álmodnak.

 

Egy fordulat –

száz esély van rá:

a Mindenből a Sehová,

s a mélyből az égig juthatsz.

 

Itt vagy te és én –

köztünk a világ;

csak látszólag nagy a távolság.

De benned a szív

s bennem a vér

éppúgy lázad.

 

Itt vagy te és én –

bennünk a világ,

s az érzések olyan egyformák;

s a szívünk legmélyén

ugyanúgy élünk mindent át

te és én.

 

Végtelen utak…

de hova érünk?

S az út merre halad?

Talán az sem mindegy, honnan jöttünk.

 

Színtelen napok

vagy ölelő fény –

Nem is fontos, hol dőlt el,

ugyanúgy lépnünk csak kell.

 

S egy fordulat -

Itt vagy te és én –

 



 


MINDHALÁLIG MELLETTEM

Készült: 2004
Megjelent: 2004 Zsédenyi Adrienn - Zséda-Vue

 

Ugyanúgy minden új napon

futok végig a városon,

s e monoton világ már

egyre többet kér.

 

S ha semmi nincs már a zsebemben,

de te látszol a szememben,

mégis szép a reggel,

veled bárhogy ér.

 

S ha nem látnám többé,

hogy felkel a Nap,

s hogy olvad a jég,

de tudnám, hogy vársz rám

a felhők alatt,

az nekem elég.

 

Hát bárhol és

bárhogy

ébredj és

álmodj

mindhalálig mellettem,

s nem hiába léteztem.

 

A földön,

s az égben,

a ködben,

s a fényben

mindhalálig érezzem,

hogy semmi nincs, mit vesztettem.

 

Ha minden tervem a porba hull,

azt csak egy gondolat éli túl,

hogy milyen lesz az érzés,

mikor átfogsz majd.

 

Amit hordozok magamban,

ami nincs benne szavakban,

de valahányszor látlak,

tudom sírig tart.

 

S ha nem látnám…



 

NÉZZ FEL!

Készült: 2005
Megjelent: 2006 Pflum Orsi - Csak tudnám, miért

 

 

Hosszú útról érkeztem,

s itt eldobott a véletlen,

hát hagytam.

 

De bánat ült a percekben,

hisz tovább élt a szívemben,

mit hoztam.

 

Pár tévedésen át

visz az út tovább,

hát így lesz érthetőbb

ez a vén világ.

 

s ha nincs hited elég,

hogy újra rátalálj,

nincs is több szabály…

 

Csak nézz fel!

S éld a holnap legszebb napját,

bárhol talált.

Rejtsd el

szívedben a tegnap titkát,

s nem fáj tovább.

 

Hol csapda volt, mit nem láttam,

olyan könnyen sétáltam

be százszor.

 

S néztem csak a mélyéről,

hogyan lettem mindentől

így távol.

 

Pár tévedésen át…

Csak nézz fel!...

 

 


 

 

 

SZÍVVEL-LÉLEKKEL

Készült: 2005
Megjelent:2005 Groovehouse - Ébredj mellettem!)

 

Sose fájt, hogy nem vagy

mindig mellettem,

s hogy miért vagy távol,

nem kérdeztem.

 

De az fájt, hogy nem félsz,

hogy elveszthetsz

s a holnapunkról

te mást képzelsz.

 

És fájt, hogy kérted,

hogy más legyek,

mert csak úgy kellek

igazán neked.

 

De most újból fénylik,

mit te nem láttál.

s mi por volt nálad,

itt kincs lett már.

 

Mindaz, amit nem szerettél bennem,

másvalaki álmát hozta el.

S mindaz, amit nem kívántál tőlem,

másnak adom, szívvel-lélekkel.

 

Mindaz, amit nem szerettél bennem,

másvalaki álmát hozta el.

s mindaz amit tőled százszor kértem,

megteszi ő, szívvel-lélekkel,

míg csak kell.

 

Sose láttam rajtad,

hogy boldog vagy,

de nyomot mindez

csak bennem hagy.

 

Rég nem is vártál,

s én elhittem,

hogy nem is fog már

tán senki sem.

 

Mindaz, amit nem szerettél bennem…

 






LESZ MÉG!

 

Készült: 2005
Megjelent: 2006 Pflum Orsi - Csak tudnám, miért

 

A múlt, mint az égben írt varázs,

kincset érő, meghitt ragyogás.

Így volt, s nem hittem még,

hogy lehet egyszer más.

Hisz jó úton jársz.

 

S a perc,

mi jégbe zárt

gyorsan elmúlt, mégis közénk állt.

Mint egy kettétört híd –

s a két végén két szív,

mit szétszakít.

 

Van-e még visszaút…?

Várom, s hinni vágyom!

S tudom jól, hogy valahol, a fájdalmon túl

van esély.

Most újra hiszem én!

 

Lesz még az élet, ami volt: álomszép,

a bánat tőled múlik el, s nem tőled ég.

Lesz még az éj ölelő menedék,

hátha nem veszítjük el, s lesz még miénk.

 

Az az út tényleg érzem, véget ért.

De az égőn fájó sebekért

mit már jóvátennél,

kárpótol-e még

bármi, ami szép?

 

Van-e még visszaút….

 

Lesz még az élet, ami volt: álomszép…

 

Kérdés, van-e még szerelem.

S mi vár ránk, ha nem elég.

Kell-e így, kell-e még?

Hát legyen úgy

Ahogy rég.

 

Legyen, ahogy rég!

Legyen, legyen még!




 

VALAKI

Készült: 2005
Megjelent: 2006 Pflum Orsi - Csak tudnám, miért)

 

 

Hány kezdet volt,

mi véget ért szép csendben,

csókok után.

- Túl gyorsan véget ért.

Hány végzet volt,

miről azt gondoltuk,

nincsen jobb azután.

- s hány évig bennünk élt?

 

Hány érintés,

mi tüzet szított bennem,

esztelenül?

- Kérdés, mit szított fel

Hány új érzés,

mi forgatott csak engem

szüntelenül

- érzés, mi nem múlt el.

 

Mindig más vár,

százszor megtanultam már.

Ha egyszer „úgy” érezném,

azt többé el sem engedném…

 

Valaki úgy áll mellettem,

hogy nincs az a rossz, mi megtalál.

Valaki bánt, hogy érezzem,

milyen a szív, hogyha fáj.

 

Valaki küzd, hogy elhiggyem,

ő az az egy, de nem hiszem.

Az igazi most is vár még rám

s ha itt, lesz, majd érzem.

 

Hány hosszú év,

amit rövid, könnyű útnak

terveztem.

- S jobb lett, mint gondoltam

 

Hány boldog éj,

mit győzelemnek hittem,

s vesztettem.

- jobb volt, hogy eldobtam

 

Mindig más vár…

Valaki...

 

Nézz rám,

hidd el én vagyok, kit vársz

végre bújj hozzám,

s mától fellegekben jársz!

Élj mellettem,

soha nem veszítesz el

én tudom csak mit keresel!

 



 

DÖNTSD EL!

Készült: 2003
Megjelent: 2006 Erdőhegyi Brigitta - Kis meglepetés

 

 

Mondd meg, te mit tennél,

ha éjjel felébrednél… -

az ajtó kinn zárva

s jéghideg a másik párna.

 

És reggel, ha kérdeznél,

hangomnak nem hinnél,

én fognám a két kezed,

s mondanám, hogy mindezt képzeled.

 

Dönts már!

Mondd el,

hol vagy éjszakákon át,

mondd, hogy jobb talán, ha nem várok rád.

 

Döntsd el!

Hisz így megy ez már rég…

Százszor átölelhetsz,

de elveszítesz,

ha túl sokáig játszod még.

 

Döntök majd helyetted,

már zárom is az ajtót mögötted.

Rés se marad rajta, hogy visszanézz,

döntsd el végre mit akarsz, jössz vagy mész!

 

Van vágy, mi a sírig él,

én jobban akarom tán mindennél!

De ha egy új vágy körbezár,

hát legyen, ahogy kell, csak döntsd el már!

 

Mondd meg, te mit tennél,

ha egyszer csak rájönnél:

nem vár úgy éjjel,

hogy nem jön vele újabb kétely.

 

S reggel, ha meglátnál,

választ se kaphatnál,

miért más az illatom

s mért van az a pír az arcomon...

 

Döntsd már!….

 

Döntök majd helyetted..

 

Nem, nem akarod a szavakat megsúgni,

nem, nem akarom az utamat így folytatni.

Nem, nem akarom a szavakat többé várni..

 



 

KELL MÉG! - Duett Pély Barnával

Készült: 2003
Nem jelent meg

 

 

Kell még

az a lobbanás –

az a vágy, az a fény, mit egy csókod olt belém.

 

Kell még

az az áradás –

az a tűz, az a láz, mivel hozzám érni vágysz.

 

Kell, hogy lelked bűvkörébe hajts,              

hogy fulladásig átölelve tarts.

Túl az éjszakán,  s az év négy évszakán.

 

De azt hiszem, még ennyi sem elég...

 

Kell még

az a napsütés –

ami vagy, és amit ad veled minden pillanat.

 

Kell még

ó, az az érzés

ami volt, és ami lett, ami együtt tart veled.

 

Kell belőled szív és érzelem,

s hogy minden árral szembe ússz velem.

Így akarlak én, száz év száz telén.

 

De azt hiszem, még ennyi sem elég....

 

Mert kell, amíg csak létezem,

túl a földi léten,                    

de azt hiszem, még ennyi sem elég.

Sosem elég. Kell, kell még!