2008. Popper
 |
Végtelen (filmbetétdal)
|
VÉGTELEN
(Duett Széles Izával, a 9 és 1/2 randi c. film betétdala)
Zene: Popper Péter
Mennyi elhullt virág,
s elbújt szilánk….
A szívnek egy régen ejtett seb éppúgy fáj….
Ne is ébressz fel,
jobb volt úgy, hogy távol voltál!
S most bízom vakon…
Hátha átlátsz majd,
s nem hiszed, hogy tényleg így van,
hátha mégiscsak hallod azt,
mit elhallgattam,
s hogy véges az út,
de mit ma tőled kaptam – végtelen!
S kell nekem!
Lásd, hogy mit megteszek,
csak hogy mellettem itt maradj
és otthont találj.
Hagyd, hogy még jobb legyek,
hogy te jobb úton járj.
S mindent jóvátegyek,
hogy ma bízz bennem,
s élhess úgy, hogy nincs félelem.
És elhidd, csak a jó végtelen.
Végtelen!
Aki voltam, már más!
De tényleg hibás az oldal,
mit fellapozni többé nem vágysz.
De ha nem félsz,
egy új lapon egy új sort találsz.
S most bízom vakon…
Hátha átlátsz majd,
s elhiszed, hogy tényleg így van,
hátha mégis csak hallod azt,
mit elhallgattam.
s hogy véges az út,
de mit ma tőled kaptam – végtelen!
S kell nekem!
Lásd, hogy mit megteszek….
Addig engem figyelj,
- s mindig légy jó közel -
amíg rájössz, aki voltam, már egy más ember!
El ne hidd, hogy más is kell,
el ne hidd, hogy most hagylak el!
FELEDÉS
Zene: Popper Péter
Mindennap úgy búcsúzom,
hogy nem látlak már.
De itt van még a falamon
az a rég festett táj,
s egy arckép, mit nálam hagytál.
Mindennap újból hallom:
mi elmúlt, nem fáj.
Így van, nem is tagadom,
de még nem más a világ,
vagy száz szál, mi köt még hozzád.
Ami elmúlt, nem fáj,
s olyan könnyen viszi feledés.
De ha meglátlak majd,
tudom, kell még az az ölelés,
mivel elringattál,
mivel megnyugtattál.
De tudjuk, mi elmúlt, nem fáj.
Mindennap el kell hagynom,
amit megszoktam rég.
A kávét, ahogy te adod,
olyan csöndes szelíden,
ha a reggel még túl sok nekem.
Ami elmúlt, nem fáj,
s olyan könnyen viszi feledés.
De ha meglátlak majd,
tudom, kell még az az ölelés,
mivel elringattál,
mivel megnyugtattál.
De tudjuk, mi elmúlt, nem fáj.
Hát engedni kell…
hadd fusson el.
S ha eltűnt, nincs már,
nem kell, s nem jár!
De félek, hogy nem volt elég,
hogy nem múlt el még
S múltunk helyét
nem fonja át.
Csak régi emlék,
egy illat és egy hang, mely tiéd.
TÚL KÉSő
Zene: Popper Péter
Olyan, mintha álmodnám, hogy újból előttem áll,
mosolyogva súgja, jó, hogy lát.
Nem is tudja, mért hagyott el, űzte egy vágy talán,
de most visszatalált.
Amióta végleg eltűnt, évek múltak el,
milliónyi kínzó, hosszú éj.
Tudom, szívem pár szilánkját meg sem találtam még,
a fájdalom múlik, de nem lehet újból szép.
Hányszor hittem úgy, hogy nincs tovább az élet,
sok száz éjszakán, ha más ölelte át.
Most már nincs időm, hogy elveszítsem újból,
visszatérnie túl késő,
jobb, ha fut csak tovább,
mintha újból fáj.
Idebújik, átölel és kér, hogy öleljem át,
csak az a baj, hogy túl sokáig várt.
Minek mondjam el, hogy így lett szívem helyén egy kő,
amíg vártam őt.
Neki mindig játék voltam, elment, ha mást kívánt,
el is hinném, hogy már minden más,
de a szemén látom én, hogy nincsen változás,
ugyanúgy elhagyna, hogyha hívná más.
Hányszor hittem úgy, hogy nincs tovább az élet,
sok száz éjszakán, ha más ölelte át,
most már nincs időm, hogy elveszítsem újból,
visszatérnie túl késő,
jobb, ha fut csak tovább.