2007 mTon
ÁLTALAD VAGYOK
(Zene: Rakonczai Viktor)
Gondtalan
az az élet melyben társra várok.
Súlytalan, nincs mi megzavar
ha nem vigyázok.
Nem gyötör kín és vágy
Ez könnyű út – de álmos világ…
Hirtelen jön egy változás,
és szívem máris védtelen,
nagy a félelem, hisz elvehetnéd mindenem.
S ha ez vár rám,
mi most vagyok, azt el nem dobnám!
Dér voltam csak téli éjszakán,
tőled ez a csepp ma óceán.
Voltam én a föld, ma szárnyalok
Jobb az, aki általad vagyok.
Dér voltam csak téli éjszakán,
és tőled ez a csepp ma óceán.
Voltam én a jég, ma lángolok,
százszor jobb, mi általad vagyok.
Ez bármit megér….
Végtelen, ami bennem él,
s ki így szeret
az nincstelen soha nem lehet,
hisz elvihetnéd mindenem
ha elmennél,
de mi lettem én, az több mindennél!
BÚCSÚZZ EL!
(Zene: Harmath Szabolcs)
Az életem
egy színes könyv, mit százszor olvasnék,
hisz a valóságot eltakarta még
ezer fényes, álomszerű kép:
…az is elég, hogy velem alszol el,
s ahova lépek, te is ott leszel
és sosem engedsz el.
Csak képzelem,
hisz sosem volt,
és sosem vár
közös út és cél .
Ez a vágy csak bennem él.
Búcsúzz el!
Hogy ne is mondhasd még egyszer.
Ne nézz hátra, menned kell,
ha volt is híd, égesd fel!
Búcsúzz el,
hogy meg ne ígérd még egyszer!
Ne nézz hátra, menned kell,
ha volt is híd, égesd fel!
Az nem elég, hogy karjaidba zársz,
ha van egy hely, mit nálam nem találsz
így nyitott szemmel jársz.
Hát ne súgd most,
mi sosem volt.
Hisz sosem vár
közös út és cél.
Ez mind csak bennem él!
EGYETLEN
(Zene: Harmath Szabolcs)
Úgy, ahogy jött a tél,
hegyre völgy és napra éj...
éltem jól, és éltem úgy,
ahogy „kell”.
Sosem voltam én,
a nyughatatlan vér,
ki vágytól vágyig él,
mert tényleg mindig elhittem,
van Egyetlen!
Még keresem őt, aki a sorsom
nem válthat meg más, nem érhet el, csak ő.
Nézd itt van a jel, magamon hordom!
Nem láthatja más, majd csak ő, már csak ő.
Volt, aki megtalált,
szüntelen csak körbejárt
azt remélve,
eljön majd az idő….
De tudtam jól,
hogy boldogabb lennék
ha máshol ébrednék.
Mert én még most is elhiszem,
van Egyetlen!
NEM KELL NEKED MÁS
(Zene: Harmath Szabolcs)
Sosem mentél még messze el,
sosem mondtad, hogy más is kell.
de így sem túl nagy a távolság,
míg várok rád…
Zsebed mélyén ott egy gyűrött kép,
amíg hordod, nem kell félnem még,
Ha vetsz rá egyetlen pillantást,
érzed már..
Végül hazatalálsz,
bárkiben bármit is látsz,
úgyis érzed, nem szebb s nem is jobb
csakis más.
Végül hazatalálsz
bárhol is jársz
hisz nem kell neked más.
Az otthon érzés, mely most is vár,
több egy tünékeny ábrándnál.
Csak egyszer így gondolj vissza rám,
és érted már…
Végül hazatalálsz,
bárkiben bármit is látsz,
Úgyis érzed, nem szebb s nem is jobb,
csakis más.
Végül hazatalálsz
bárhol is jársz
hisz nem kell neked más.