Unisex - Csoda az élet

1999 Sony Music

alt

Csoda az élet

Játssz velem!

Várj meg!

Egy mosoly

  

Adrient először egy klub színpadán láttam, a Tax Free zenekarban énekelt ismert funky dalokat. Nem csak szimpatikus volt, de ritkán hallható erőteljes, érdekes hangszínen énekelt. Később összebarátkoztunk és emlékszem, el sem merte árulni, ki az a híres ember, akivel hamarosan zenekart alapít, mert annyira izgult, hogy nem jön össze. De összejött és azt hiszem, kevés ember sikerének örültem annyira, mint az övének. A második lemezük készítésekor már volt egy kis szakmai múltam, ezért megkértek, írjak én is egy-két szöveget rá - erre nagyon büszke voltam.

Erdélyi Lacival való ismeretségem is meghatározó volt a pályámra nézve – az elkövetkező években a Sony A & R embereként sokszor vont be különböző produkciókba.

 

* Saját tízes toplistám egyik dala szerepel ezen a lemezen. Érdekessége, hogy életem egyik legszomorúbb pillanatában írtam, mégis az egyik legszebb szerelmes dalom lett, amit a mai napig borzongással hallgatok meg. Furcsa, hogy abban az iszonyú fájdalmas hangulatban megszülethetett egy olyan szöveg, amelyből még hosszú évek után is úgy érzi a hallgató, hogy valóban lehet CSODA AZ ÉLET...

 
 




 


CSODA AZ ÉLET

(Zene: Deseő Balázs)
 

 

Amikor néha ébren álmodozom
csodára várva, hűvös hajnalokon,
vinne a szomorúság, de egy hang szól rám,
és kér, hogy mondjam el, mi a baj, mért fáj.
(Vocal: Na gyere, mondd csak el mi a baj, mért fáj!)

Hol van a boldogság? - (Hisz itt van, ami kell!)
Mondd meg hol! - (Gyere, ébredj fel!)

Ha mindig valami mást keresel,
tudod, hány gyönyörű napot vesztesz el?!


Csoda az élet, már mást nem is érzek,
itt vagy, ez bőven elég,
ennél nincs is több!
A Föld és az Ég, te meg én –
mire vágynék?
Minden amit akarok, rég az enyém.
 

Otthonról minden reggel elrohanunk,
és közben néhány földrészt körbefutunk.
Valamit hajszolunk, nem is tudjuk már,
Miről is szóltak álmaink hajdanán. 

Sohase kellett más: - (Csak te, és neked én!)
De bármily szép, - (Nem is látjuk rég),

Mert folyton keresünk és kutatunk,
Pedig minden itt van, amit álmodtunk.


Csoda az élet, már mást nem is érzek
...


Lehet, hogy néha fel se tűnik, ami jó,
oly nyilvánvaló!
S ha itt van már,
miért futnál, mondd valami más után!





JÁTSSZ VELEM!
(Zene: Kiss Gábor)

 

Pár iszonyú nap volt, rám semmi se várt.
Széthullott szívemben már nem volt fény,
csak a félhomály. 

Nézz vissza a múltba, hív egy régi vágy:
hány éve tudjuk már,
hogy játszani kell, hogyha fáj.

- Hé, gyere játssz velem!
- Fogd meg a két kezem, gyere és mondd el, hogy kell!

 

- A játék csak úgy szép, ha minden fejre áll,
- fenn a hold, hát táncoljunk a másik oldalán.
- Csak érezd, és élvezd, és nincs is több szabály,
- mért ne tenném, látom az élet nem vár rám.

- Ha fáj még, hát játssz még, és tudd, hogy nincs határ,
- meg nem tiltja senki sem, hisz néha ennyi jár.
- Hidd el, több nem kell, mert itt van már a cél:
- ha játszom, közben érzem, az élet mégis szép.


Pár igazi játszma,
pár igazi tét.
Miért baj, ha vesztesz,
hidd el, az csak egy újabb esély.


Míg gyerek az ember,
minden egyszerű még.
Ám tudom, felnőttként
a játék néha nehéz.

- Hé, gyere játssz velem!
- Fogd meg a két kezem, gyere és mondd el, hogy kell!


 

 

VÁRJ MEG!
(Zene: Novai Gábor)

 

- Na, hogyhogy erre jártál?!
vokál: - Ahogy látom, valami bánt!

Hetek óta nem jössz, nem keresel,
és nem is telefonálsz.
Nehogy bármit ígérj!
Nekem ennyi elég!

Úgyhogy megyek...

-
Várj meg! Várj meg!
- Dehogy várok, nincs tovább!

- Várj meg! Várj meg!
- Könyörögni, sírni kár!

- Várj meg! Várj meg!
- Bolond lennék várni rád!

- Azért kaptál valami jót?!
- Az a pár éj szép volt, nem tagadom,
bánni sose fogom.
De már túl sok a kétség,
túl sok a csalódás! 

Tudom, régóta máshova jársz,
nekem nem kell, hogy megmagyarázd!
Sok jóra itt semmi esély,
hát elmegyek én!

Mert nekem elég!

- Várj meg! Várj meg!
- Dehogy várok, nincs tovább!

- Várj meg! Várj meg!
- Könyörögni, sírni kár!

- Várj meg! Várj meg!
- Bolond lennék várni rád!

- Hova jutnál nélkülem?
Ez a kérdés hidd el, nem bonyolult,
hív százezer út.
Tudod bármi is vár rám,
jobb, mint a hazugság!

És ebből elég!

- Várj meg! Várj meg!
- Nem maradok én!

- Várj meg! Várj meg!
- Másra vágyom rég!

- Várj meg! Várj meg!
- Hát bolond lennék várni rád!

 


 

 

EGY MOSOLY
(Zene: Kiss Gábor)


Ha ékszer vagy bunda kell,
vagy a csillagos ég,
azt mondod, tőled majd
mindezt megkapom én.

De nem kell drágakő,
se gazdag és szép jövő.
A kérdés nem nehéz,
hogy lenne nekem elég?! 

Egy mosoly, nem kell más,
a napom ettől szép,
tiéd lesz bármit kérsz, bármit vársz.

Ne ígérj megváltást,
egy mosoly, nem kell más,
az élet számomra így lesz más.

Ha autó vagy villa kell,
vagy egy nagy utazás,
Tudom, csak szólnom kell,
és az enyém is már. 

De nem kell drága ház,
nem kell a nagy utazás,
mindig velem légy
hidd el, ez nekem elég.